Az elmúlt tanévben belekezdtem egy hasznos kutatásba kollégáimmal, melynek eddigi eredményeit szeretném most megosztani veletek. A „Moholy-Nagy Vizuális Modulok – a 21. század képi nyelvének tanítása” projekt célja a vizuális kultúra tantárgy megújulása és fejlesztése.
A projektről bővebben itt olvashattok: http://vizualiskultura.elte.hu/
Az 1. Művészetpedagógiai Konferencián elhangzott előadásomat osztom meg, 9 feladat kevés szöveggel, képpel. Ez a modul bevezető lehet a téri alkotásba, későbbi tér- és tárgytervező feladatok is ráépülhetnek, de önmagában a tanmenet, vagy akár egy-egy feladat is hasznosítható.
A feladatok részletes leírását, nyomtatandó feladatlapokat, linkeket is publikálom itt a következő hetekben. Szeretettel ajánlom mindenkinek, mert könnyen megvalósíthatóak, nincs szükség irreális előkészületre vagy drága anyagokra, a diákok pedig nagyon élvezték.
A munkákat a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 9.a osztályos tanulói készítették.
A feladatok részletesen itt:
5) MRI metszet
6) Templomok drónról és alaprajzon
9) Tértervezés – mini-installáció
U.i: Megjelent és INNEN ingyenesen letölthető a konferenciakötet, benne a konferencián elhangzott előadások kivonatával és a bemutatott kiállítások összefoglalójával.
3 hozzászólás Új írása