Értékelés – Evaluation

Már régóta szerettem volna értékelésről írni, és nagyon szeretném, ha megosztanátok velem tapasztalataitokat akár facebook kommentben a http://www.facebook.com/designped oldalon, vagy itt a lap alján. Körülbelül 4 éve tanítok, az értékelési rendszerem még nem kőbe vésett (nem is lesz az soha), de szeretnék olyan ötleteket begyűjteni és saját gyakorlatomhoz formálni, amelyek jobban rezonálnak a diákjaim teljesítményével, mint a 1-5-ig terjedő érdemjegyek.

Úgy gondolom, a vizuális kultúra tantárgy viszonylagos szubjektivitása, társadalmi és iskolán belüli megítélése okán khm… különleges helyzetben van az iskolai curriculumban. Olyan értékelési rendszerben gondolkodom, amely szinkronban van a pedagógiai elveimmel, kitűzött céljaimmal, interaktív, és a fejlődést szolgálja. Emiatt a kályhától fogom kezdeni: az elvekkel.

Állami általános- és középiskolában tanítok, nincsen művészeti tagozatunk, jórészt heti 1 rajzórája van a gyerekeknek, így azt tapasztalom, hogy a fontossági sorrend utolsó helyén kullog a vizuális kultúra. Sok gyerek már eleve prekoncepciókkal jön rajzra, hogy “én nem vagyok tehetséges”, “nem tudok rajzolni, a családomban se tud senki” és hasonlók. Általában véve az úgynevezett rögzült szemlélet veti sötét árnyékát a vizualitásra… de mi ez a rögzült szemlélet?

Rendkívül örülök, hogy kezd divatba jönni Carol Dweck Szemléletváltás című könyve (HVG kiadó), amelyben ismereteti kutatócsoportja által vizsgált kétféle szemléletmódot és hatásukat a tanulási folyamatunkra (+az életünkre, persze). Itt van egy VIDEÓ, 10 percet tényleg érdemes áldozni rá, nagyon klassz!

Szóval úgy döntöttem, hogy a minek-próbálkozzak-ha-úgyse-tudok-rajzolni típusú diákokat ezzel a módszerrel célzom meg, de a vizuális területen biztosan mozgó gyerekeket is biztatom vele arra, hogy még kreatívabbak legyenek, akár a komfortzónájuk határain túl is.

Az alábbiakban bemutatott értékelési rendszerem kiindulási pontja, hogy saját korábbi gyakorlatomban igyekeztem az osztállyal közösen meghatározni az értékelési szempontokat, illetve új dolgoknál rávezetni őket arra, hogy vajon mit fejleszt ez a feladat? Így az interaktív problémafelvetés megvolt, de mivel az osztályzást a tanári magányában végzem, az órák rövidsége és a magas létszám miatt hosszas indoklásra sincs lehetőség, az interaktív visszacsatolás nagyon hiányzott.

Ehhez egy holland kutatásból kaptam inspirációt, aminek tesztelésében a Vizuális Mesterpedagógus Műhely révén én is részt vehettem. Egy rajzos önértékelő lapot kaptunk, amelyet a diákok a feladat elvégzése után töltenek ki, saját munkájukat értékelve. A linkelt PDF 7. OLDALÁN található. Jópofa, magától értetődő, frappáns, interaktív, ráadásul pikk-pakk kitöltik a gyerekek.

Szóval ezekből tanulva a jelenlegi gyakorlatom:

feladatkiadás, kérdés-válasz
értékelési kritériumok közös megbeszélése (kitalálás, rávezetés, felsorolás, szavazás)
feladatmegoldás, korrektúra, emlékeztetés
önértékelő lapok szerkesztése, sokszorosítása
önértékelő lapok kitöltése
önértékelő lapok alapján 5 jegyű osztályzatok adása, tanári értékelés
nagyot tévedőknek kérdés, visszajelzés, megbeszélés

Jöjjön a lebonyolítás folyamata és letölthető anyagok! Két példát mutatnék, az egyik egy egyszerűbb tónusozási-térlátásfeljesztő gyakorlat, a másik pedig a könyvborítós feladat az előző két posztomból (első rész) (második rész).

A tónus-gyakorlatot a pinteresten találtam, egyszerű-de-nagyszerű feladat, a tónusépítés begyakorlása mellett fejleszti a logikát, térlátást, és ha jól csináljuk, a gyerekeknek rendes flow-élményük lesz közben.

A kész munka:

A szempontok megbeszélése a táblán:

Itt a tónus és a térbeli hatás persze szorosan összefügg, de jobb, ha munka közben jönnek rá, hogy itt biza nem lesz térbeliség tónus nélkül. A kitartást és a fókuszt én javasoltam, mert ebben az osztályban (általános iskola 5.) kritikusan alacsony mind a kettő, és ez nagyon visszaüt a kreatív feladatok megoldásánál is.

Az alább látható értékelőlapot kapták a végén, a értékelő-ábrák csomagját INNEN tölthetitek le, lehet folytatni, mert ez még csak a kezdet. A három fokozatú skála a következőket jelenti (ezt érdemes felírni a táblára):

még nem
dolgozom rajta
megcsináltam!

Mivel ez a feladat két foglalkozást vett igénybe, közte volt időm megszerkeszteni és sokszorosítani az értékelőlapokat. Ha csak egy órás a feladat, akkor vagy én határozom meg előre az értékelés szempontokat és sokszorosítom az értékelőlapokat, vagy a következő óra elején kell visszaosztani a munkákat, kiosztani az értékelőlapokat, és pár percet eltölteni az önértékeléssel. A lapocskát a gyerekek felragasztották a rajzuk hátuljára:

A holland kutatásban négyfokozatú skálát használtak, ez persze nagyon szakszerű, mert van benne két pozitív(abb) és két negatív(abb) válaszlehetőség. Számomra mégis használhatóbb a háromfokozatú, egyrészt, mert könnyebben elismerik a gyerekek, ha valamit igazán jól csináltak, másrészt iskolai osztályzatokra is könnyebben alkalmazható. Ezt a háromfokozatú skálát a következőképp fogom “lefordítani” a kötelező ötfokozatúra: mivel nálam többnyire 3-astól 5-ösig kapják az osztályzatot, kettest és egyest csak (szinte) el nem végzett feladatra adok, például a fentebb látható tanulói önértékelés közepesnél jobb értékelése 4-es és 5-ös közé esik; a munka megítélése a diák saját teljesítményéhez mérve is reálisnak tűnik, úgyhogy 4/5-öt fogok adni rá. (…és mennyire cuki, hogy kockává egészítette ki a térbeliség első ábráját)

Természetesen akad néhány teljesen irreális önértékelés, azokra muszáj személyesen reagálnom, de bízom benne, hogy amint fokozatosan kezükbe veszik saját fejlődésüket, ilyen egyre kevesebb lesz.

A másik, könyvborítós tematika két részre bontható: az egyik a rákészülés a vázlatokkal, a másik pedig a kidolgozás és bemutatás. Itt csak az értékelőlapra került ábrákat mutatom meg, nézzétek össze a feladatleírással és diákmunkákkal a könyvborítós posztokban! (első rész) (második rész)

A vázlatok értékelési szempontjai: