Korosztály: középiskola (esetleg fogékonyabb 8. osztály)
Időigény: 4-6 x 45 perc
Nagyon nagy sikere volt a Győrkőcfesztiválon és az osztályteremben, diákjaim körében is a dobókockával alkotásnak, híres festmény és műalkotás “hamisítványoknak”. (Feladatleírást lásd ITT)
Emlékeztetőül két táblázat az Expressive Monkey – The Art Teacher’s Little Helper alkotta “Roll a masterpiece” sorozatból:
Eszembe jutott, hogy ha én képes voltam műelemzéssel létrehozni egy ilyen táblázatot, akkor a gimiseim miért ne tudnának? A saját táblázatom:

Ezért kitaláltam egy három lépéses projektet:
- Alkotás általam közreadott dobókockás táblázatból (Picasso vagy Miró) (1x45p)
- Saját táblázat létrehozása műelemzéssel, választott alkotó/műcsoport alapján (2-3x45p)
- Alkotás egymás táblázataiból (1-2x45p)
Természetesen érdemes utánanézni a műalkotások jelentésének, művészetvilágban elfoglalt helyének ahhoz, hogy igazán kerek legyen a projekt.
Első órán a diákok kinyomtatott Picasso és Miró táblázatokból dolgoznak, festékkel vagy pasztellkrétával. Tapasztalatom szerint ez belefér 45 percbe. Ilyen munkák születtek a Mirós táblázat alapján:
Majd levetítettem nekik a görög vázás táblázat készítésekor dokumentált munkafolyamatomat a következő kommentárral:
1 Először is választunk egy alkotót/műcsoportot, megismerkedünk az eredeti műalkotásokkal, gyűjtünk, megnevezzük a formajegyeit, karakterisztikáját, hangulatát, ránk gyakorolt hatását, jelentését. Felfedezünk és listázunk benne olyan ismétlődő elmeket, amelyekből összeáll a mű.
2. Miután én a görög vázákkal foglalkoztam, első elemként a formáját választottam ki, és gyűjtöttem 6 db különbözőt (6 oldala van ugye a dobókockának – ha nem jön össze 6 különböző karakter az adott elemből, akkor lehet pl. hármat választani és ismételni, vagy ha pl. csak ötöt találunk, akkor a hatos dobáshoz odaírjuk, hogy “dobj még egyet”…)
3. Megfigyeltem, hogy általában a nyakán és a talpa fölött is található egy-egy meander, ezért abból is kigyűjtöttem hat különbözőt.

4. A váza hasán lévő sportjeleneteket is tanulmányoztam – de arra jutottam, hogy szükségem lesz napjaink olimpiai sportágainak ábrázolására is, mert nekem a fesztivál témája miatt aktualizálnom kellett a vázákat.
5. Ezért kerestem olimpiai ikonokat a közelmúltból. Hat darabot megrajzolni sem lett volna nagy munka, de szerencsém volt, és ráleltem az athéni olimpia ikonjaira, így 3×6-ot is felhasználtam a táblázatomban.
6. Végül, mivel én nem kézzel, hanem photoshoppal készítettem a táblázatot, gyűjtöttem csinos dobókocka-ábrázolást, mert ez is fontos ahhoz, hogy pofás és érthető legyen a feladatlap.

7. A puding próbája az evés, úgyhogy az osztály elkészült táblázatait össze fogjuk keverni, és mindenki megpróbál a másik táblázata alapján műalkotást “hamisítani”! Az én elkészült táblázatommal így dolgoztak a gyerekek:
Ezek után megmutattam az alkotók listáját, akiket én ajánlok feldolgozásra. Csupa olyan művész, akinek művei között véleményem szerint található egy olyan műcsoport, korszak, zsáner, amely elemeire bontható, “szétcincálható”, tehát alkalmas dobókockás randomizátor készítésére.
Arra is figyeltem a lista összeállításánál, hogy a kész táblázatokból majd komoly rajztechnikai tudás nélkül is felismerhetően rekonstruálható legyen a műalkotás.
Kértem a diákokat, hogy szűkítsék le a művek körét, amelyek alapján dolgoznak, ne markoljanak túl sokat, inkább legyenek alaposak.
A lista:
Paul Cézanne – Mont Saint-Victoire sorozat
Piet Mondrian – fák, vagy piros-kék-sárga sorozat
Kazimir Malevics – absztrakt kompozíciók, szuprematizmus
Andy Warhol – portrék
René Magritte – jellemző motívumok
Bak Imre
Maurer Dóra
Fehér László
Marc Chagall
Jackson Pollock
Paul Klee
Jean Arp
Amadeo Modigliani – női portrék
… illetve saját választás, tanárral egyeztetve
Ajánlom: wikiart – művészek munkássága kereshető korszak vagy zsáner szerint
A táblázatok elkészítéséhez a saját telefonjaikon, illetve a teremben lévő gépen neteztek a diákok. Íme néhány táblázat:



Miután a táblázatokkal kész voltak, összekevertük őket, és minden diák egy-egy társának elkészült táblázatából “randomizált” műalkotásokat. Ehhez a következőket mondtam:
- használható a másik táblázata, lehet kérdéseket feltenni a táblázatkészítőnek, lehet visszajelzéseket adni neki (mit nem határozott meg például)
- munka előtt kérem tanulmányozni az adott művész munkásságát, különös tekintettel a feldolgozott korszakra/műcsoportra
- anyag/eszközválasztásnál kérem figyelembe venni, hogy mivel és mekkora méretben dolgozott a művész, igyekezzünk a szertárban, rajzfelszerelésben rendelkezésünkre álló lehetőségekből minél hihetőbben rekonstruálni a technikát is
Íme néhány táblázat és “hamisítvány” páros:
És még két jól sikerült “hamisítvány”, ugye kitaláljátok a parafrazált művészt?
Összességében nagyon elégedett voltam ezzel a projekttel, 9-12. évfolyamig egyaránt jó munkák születtek. Tetszett, hogy játékosan sikerült rávennem a diákokat a műalkotások megfigyelésére, értelmezésére, befogadására műelemzés dolgozat íratása nélkül :)
Az alkotásokat a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium fantasztikus és legendás 12.b és 12.c osztályos tanulói készítették
4 hozzászólás Új írása