Tensegrity

Korosztály: 6-12. osztályig

Időkeret: 2×45 perc

Téma: térbeli konstrukciók építése a “tensegrity” elv alapján, 2-3 fős csapatokban

Anyag, eszköz, kellék:

a szobrokhoz: szívószál (csapatonként 3-10 db), hímzőfonal (csapatonként 1-2 méter), olló, folyékony ragasztó

a talapzathoz: hungarocell darabok, ecset, tempera és gombostű

szemléltetéshez: nyomtatott feladatlap, néhány általam összeállított tensegrity-szobor

tensegrity 07

   Amint a gyerekek megérkeztek, kérem, hogy rendeződjenek 2-3 fős csapatokba és nézzék meg a papírt, amit kaptak. Nyomtatandó:

Bevezetéssel indítom az órát, a szobrok építéséhez rövid technikai útmutató:

A szívószálak mindkét végét bevágjuk 1-1 cm hosszan. Az így kialakított hasítékba húzzuk bele a fonalat. Minden összekötés (huzal) egy-egy külön cérnadarab legyen, a cérnák túllógó végeit ne csomózzuk meg, mert miután minden alkatrész a helyére került, egyenként meg kell feszítenünk minden összekötést. Ha megfeszítettünk minden huzalt, végül megcsomózhatjuk/megragaszthatjuk az összes csomópontot.

9. osztálytól fölfele már megbeszéltük azt is, hogy hol milyen erők hatnak a szerkezet elemeire.

Feladat 1.  A három rúdból álló tensegrity-t a 6. osztályos tanítványaim is el tudták készíteni, ha valakinek nagyon nem ment, a többiek segítettek neki. Ez biztos sikerélmény!

tensegrity 06

Feladat 2. A négy rúdból álló tensegrity már egy kicsit nehezebb feladvány. Bár a szerkesztési elve ugyanaz, mint a három rudasé, nagyobb koncentrációt, térlátást és kézügyességet igényel.

tensegrity 05
tensegrity 04

Feladat 3. A hat rúdból álló tensegrity-t csak kifejezetten jó térlátással, koncentrációs képességgel, kézügyességgel megáldott párok/hármasok tudták megcsinálni, őket meg is tapsoltuk.

Vetítés: Egy kis háttérinformáció a tensegrityről, szöveg és vetített képek:

(A második megtartott óra után úgy döntöttem, hogy bevezető előadás helyett egyből nekilátunk építeni, és csak a folyamat végén vetítek, ekkor beszélek az alkalmazásról, elméletről. Ekkor már saját próbálkozásaikon keresztül megértették a szerkezeti elv lényegét.)

_tensegrity előadás
_tensegrity előadás2
_tensegrity előadás3
_tensegrity előadás4
_tensegrity előadás5
_tensegrity előadás6
_tensegrity előadás7
_tensegrity előadás8
_tensegrity előadás9
_tensegrity előadás10
_tensegrity előadás11
_tensegrity előadás12
_tensegrity előadás13
_tensegrity előadás14
_tensegrity előadás15
_tensegrity előadás16
_tensegrity előadás17
_tensegrity előadás18
_tensegrity előadás19
_tensegrity előadás20
_tensegrity előadás21
_tensegrity előadás22
_tensegrity előadás23

Képek munka közben:

tensegrity 01
tensegrity 03

A képeken látható munkákat a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium 6. osztályos tanulói készítették.

Források:
http://www.tensegriteit.nl/
http://www.youtube.com/playlist?list=PL4IGA3iO2R62DGPQmt2he3s9WivV0D07-

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s