Workshop a részvételi tervezés jegyében – Participatory design workshop

Miután meghirdettük a Térkommandó szakkörrel a közösségi teres adománygyűjtő kampányunkat, rengeteg támogató visszajelzést kaptunk, adományokat is <3 <3 <3 , de emellett találkoztam negatív reakciókkal és aggodalmakkal is. A legkomolyabb probléma, amit orvosolnunk kell, az az érdektelenség és a közönyösség, sajnos főleg a diákok részéről. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a poroszos állami iskolarendszerben edződött gyerekek megszokták, hogy nagyobb horderejű dolgokba nem szólhatnak bele, és egyfajta tanult tehetetlenséggel védekeznek az ellen, hogy lelkes kezdeményezéseik a rendszer rugalmatlansága miatt kudarcba fulladjanak.

A közösségi terek esetében a közönyösség remek ellenszere a részvételi tervezés (participatory design). Ebben a tervezési rendszerben a designer nem a végfelhasználók SZÁMÁRA, hanem a végfelhasználókkal EGYÜTT tervez. Szerencsére angol nyelvű szakirodalomban elég jó facilitátori kézikönyvek vannak, nem nekem kell “feltalálni” a folyamatot.

Esetünkben a designerek a Térkommandó szakkör tagjai, a végfelhasználók pedig az iskola diákjai és tanárai. A facilitátor (műsorvezető) pedig magam lennék, ezért elkezdtem kitanulni a témát. Elsőre egy 90 perces workshopot terveztem, kifejezetten azoknak az önként jelentkező gyerekeknek, akik amúgy nem tagjai a Térkommandónak, de szívesen beleszólnának a tervezésbe.

A workshop-tervezési szempontjaim voltak:

  • dolgozzanak vegyes csoportokban
  • ismerjék meg a design-gondolkodás módszertanát
  • fogalmazzák meg az igényeiket (értékes információ)
  • nézzenek új szemmel a megszokott terekre
  • vonódjanak be, szeressék meg a témát
  • tartózkodjunk a nagyon konkrét ötletektől (ebben a szakaszban még tökmindegy, hogy pöttyös vagy csíkos az a babzsák)

Jelentem, hogy nagyon érdekes lett a végeredmény!!!

Változtatás nélkül leírom a workshop szövegét és a feladatokat. Az eredményt rögzítettem egy képes dokumentumban, kiküldtem a résztvevőknek. Ennek részeit láthatjátok ti is a feladatok alatt.

Csapatok kialakítása (5 perc)

Négy csapatban, négyféle nápolyival maketteztünk, ezért belépéskor minden gyereknek venni kellett egy tálból egy darab nápolyit, és mielőtt még bekapná, ahhoz az asztalhoz leülni, ahol a sajátjával egyező nápolyi van kirakva. Így random elosztású csapatok jöttek létre a 7-12. osztályos korosztályokból. Persze ment a csere-bere, mihelyst rájöttek, hogy csapatbeosztáshoz kellett a nápolyi, de hát ez van :)

Bevezetés (5 perc)

Sziasztok, ma a design gondolkodás módszertanával fogjuk tartalommal megtölteni az iskolánk üres közös használatú tereit. Ahelyett, hogy hosszan magyaráznám, mi az a design gondolkodás (design thinking), inkább vágjunk bele, tapasztaljátok meg magatok.
Merem remélni, hogy aki itt megjelent, velem és a térkommandósokkal együtt úgy gondolja, hogy iskolánkból fájdalmasan hiányoznak a közösségi terek, a lazulás helyszínei, és erről titeket már nem kell meggyőzni.
A következő másfél órában egy közösségi design projektet hozunk létre. Lehet, hogy gyorsnak fogjátok érezni a ritmust, de ez teljesen rendben van. Szóval, vegyünk nagy levegőt és vessük bele magunkat a munkába!

After we launched our community fundraising campaign with The Space Commando club ,we received a lot of supportive feedback, as well as donations  – but I also encountered negative reactions and concerns. The most serious problem we need to address is the disinterest and indifference, especially on the part of the students, unfortunately. This is probably because the children in the public school system are accustomed to not being able to have a say in higher-profile things, and they defend themselves with a kind of learned inertia against the failure of their enthusiastic initiatives because of the inflexibility of the system.

Participatory design is a great antidote to indifference, when it comes to public spaces. In this design system, the designer designs WITH the end-users, rather than only for the end-users. Fortunately, in English literature there are quite good facilitator manuals,  it’s not up to me to “invent” the process.

In our case, the designers are members of the Space Commando club, the end-users are the school’s students and teachers. My role is the facilitator. As a start, I planned a 90-minute workshop for volunteer students.

My workshop design aspects were:
work in mixed groups
– learn the methodology of design-thinking
– formulate their needs (valuable information)
– look at familiar spaces from a new perspective
– get involved, get to love the subject
– refrain from very specific ideas (at this stage the color of the bean bag doesn’t matter)
The end result was very interesting!!!

Team formation (5 minutes)

We modelled from four types of wafers, in four teams, so when entering, every kid got a piece of wafer from a bowl and before they gobbled it whole, they sat down at the table with the identical type of wafer. Thus, randomly distributed teams were created out of the 7th-12th grade age groups.

Introduction (5 minutes)

Hi, today we will fill the empty shared spaces of our school with the methodology of design thinking. Instead of explaining protractedly what design thinking is, let’s get straight into it, experience it for yourself. I dare hope that whoever showed up here, along with me and the space commandos, thinks that our school is painfully lacking in public spaces, places of relaxation, – I don’t think you need to be persuaded. In the next hour and a half, we will create a community design project. You may feel the rhythm to be fast, but that’s completely fine. So, let’s take a deep breath and dive straight into work.

0Első  feladat

Kedves csapatok! az a feladatotok, hogy valami hasznosat és értelmeset tervezzetek az iskola diákközösségének. A tervezési folyamat első és legfontosabb pontja, hogy feltárd a célcsoportod igényeit. Most itt a saját magadra és a társaidra tudsz támaszkodni. Sokféleképpen lehet megérteni az igényeket, talán a legkönnyebb kifejtős kérdéseket feltenni. Kérlek, fogalmazzatok meg efféle kérdéseket a közösségi terekkel kapcsolatban. Pl: te miért gondolod, hogy kellenek ilyen terek? Most csak kérdés, a következő részben válaszoljuk meg ezeket.(5 perc)

First task

Dear teams, your task is to design something useful and meaningful for the school’s student community. The first and most important point of the planning process is to explore the needs of your target group. Here you can rely on yourself and your peers. There are many ways to understand needs, perhaps the easiest way is to ask elaborative questions. Please compose these types of questions about community spaces. For example, why do you think you need spaces like this? Now, it’s just the questions, which we’ll answer them in the next section. (5 mins)

Az iskola terei, amikkel dolgoztunk: | The school spaces we worked with:

Második feladat

Kedves csapatok! második feladat, hogy a kérdéseket megválaszoljátok és címszavakban feljegyezzétek. Most jöhetnek a személyes sztorik és vágyak! (10 perc)

Ha ez megvan, kérlek foglaljátok össze írásban, címszavakban, amiről beszéltetek! (3 perc)

Second task

Dear teams, the second task is to answer the questions and note them in headwords. Now come the personal stories and desires! (10 minutes)


Once this is done, please summarize in headwords what you’ve been talking about. (3 minutes)

Második feladatrész összefoglalása:

Foglaljátok össze egyetlenegy mondatban a tervezési feladatot! Ez a ti nézőpontotok. Figyeljetek arra, hogy elég értelmes, izgalmas, kreatív és egyedi megközelítés legyen, hiszen e mondat alapján kell majd a következőkben terveznetek. (3 perc)

Summary of the second part of the task:

Summarize the design task in one sentence! This is your brief. Make sure it’s a sensible, exciting, creative and unique approach, because you’ll have to plan the following based on this brief. (3 mins)

Harmadik feladat:

Kérlek, fogjátok a feladatlapot, és keressétek fel azt a teret, ami nektek jutott. Ötleteljetek, hogy milyen használatot tudnátok elképzelni ennek a térnek. Kérlek benneteket, hogy minden, de minden őrült ötletet jegyezzetek fel, most nem kell megvalósíthatóság, szépség vagy bármilyen szempont alapján jónak vagy rossznak nyilvánítani a gondolatokat! A cél: minél több ötlet összegyűjtése! (20 perc)

Task three:

Please take the worksheet and look up the space, which you got. Think about what use you can imagine for this space. I invite you to record all crazy ideas, you do not have to declare your thoughts good or bad based on feasibility, beauty or any aspect (, not yet)! The goal: gather as many ideas as possible! (20 minutes)

3

Negyedik feladat:

Kérlek, a sok ötlet közül válasszatok egyet vagy gyúrjátok össze az ötleteket egy értelmes egésszé. Ez nehéz lesz, hiszen az egótok azt mondja, hogy az enyémet, az enyémet! De most az együtt gondolkodás számít csak igazán. A rendelkezésetekre álló nápolyiból makettezzétek meg a közös terveteket. (20 perc)

Task four:

Please choose one of the many ideas or knead the ideas into a singular, sensible whole. Put the ego aside, now it’s thinking together that really matters. Make a mock-up of your collective plan from the wafers at your disposal. (20 minutes)

Majd jöttek a rövid prezentációk, csapatonként 2-3 perc, egymástól és tőlem is kaptak visszajelzést. Összefoglaltam írásban:

Then came the short presentations, 2-3 minutes per team, they got feedback from each other and from me.

A következő lépés, hogy tartok még pár ilyen workshopot, hogy legyen egy “kritikus tömeg”, aki már gondolkodott a projektről. A Térkommandós design elit-alakulat pedig nekilát, és a tapasztalatok alapján megtervezi azt az 5 teret, amelyet a következő egy évben kialakítani szeretnénk.

Ha módotokban áll, támogassatok minket! Részletes információ a közösségi tér-projektről azoknak, akik most kapcsolódtak be ITT található.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s